Brazília autóstoppal

Milyen nőként egyedül stoppolni egy veszélyesnek mondott országban? Mennyit kell várakozni egy-egy fuvarra? Mitől tartson az ember? Hogyan stoppoljunk ki egy 12 millió fős metropoliszból? Íme az én tapasztalataim és élményeim…mert a stoppolást is meg kell tanulni valamilyen szinten. Bele kell jönni ebbe is ugyanúgy, mint minden másba. Mint tudjuk, minden kezdet nehéz…viszont hagyjuk magunk mögött a félelmeinket. Ha nem próbáljuk meg, sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha…

DSC09343.jpg
Úton. Kamionból jó a kilátás 🙂

Minden a bolíviai határ után kezdődött. Eldöntöttem a fejemben, hogy ezt a drága országot is be fogom járni átlag napi 6000 Ft-ból. Először nem voltam benne biztos, hogy beteszem a lábam ebbe a csodálatos országba…féltem, hogy dupla annyi pénzem fog elmenni, mint amit megszoktam. Viszont mindenre van megoldás…

DSC09345.jpg
Beálltam sofőrnek 😀

A legemlékezetesebb élményeimet szedtem itt össze. Jó olvasgatást! 🙂

Sao Luis egy nagyobb város Maranhao államban. Couchsurfinget használtam. A hostom, Tiago még a reptérre is kijött elém kocsival. Már lestoppoltam délen pár száz kilométert, nem történt velem semmi kellemetlen dolog. Megérkeztem északra, ami azért teljesen más. Nem is tudtam, hogy mire számítsak majd. Tiago lebeszélt arról, hogy a város szélén kiálljak stoppolni, így busszal mentem el Sangue nevű kis faluba, ami igazából egy elágazás miatt volt fontos. Innen tudtam tovább jutni Santo Amaroba, ahova menni akartam. Mivel már estefelé járt az idő, nem volt semmiféle transzport, így ott ragadtam. Sangueben nincsenek szálláshelyek. Gondoltam, majd valamelyik bokor mögé elrejtőzök a sátrammal, de a buszsofőr leszállt velem a buszról és mondta a helyieknek, hogy kellene nekem egy alvóhely. Végül egy család be is fogadott. Mosolyogva, kedvesen ajánlották fel a szobát…teljesen ingyen.

DSC05999.jpg
Ők, akik segítettek és befogadtak éjszakára

Egyszer egy férfi vett fel, aki mondta, hogy megy sörözni a folyómenti étterembe. – “Jó hely, van élő zene is.” Kérdezte, hogy vele tartok-e. Gondoltam meghívom majd én, mivel elhozott. Csak portugálul tudott, de azt nagyon nyomta…akár egy nő. 🙂 Hiába közöltem vele, hogy nem értek szinte semmit, mert még ráadásul hadart is (vannak emberek, akiket jól megértek portugálul, ha lassan beszélnek és szép az akcentusuk), nem nagyon érdekelte. Mindegy, azért jó társaság volt. Megmutatta nekem még a várost is és még egy másik étterembe is elvitt szintén a folyó mentén, ahonnan jó volt a kilátás. Ezután még a vacsorámat is állta. Szerinte egy nő ne fizessen egy férfinak. Hiába akartam meghívni, nem engedte. Ezután ő hazament és semmi hátsó szándéka nem volt…

DSC06450.jpg
Söröztünk a folyó partján 🙂

Jericoacoarába csak homokos út vezet. Nincs aszfalt. A leghosszabb várakozásom akkor volt, amikor onnan szerettem volna tovább jutni Jijocába, a szomszédos városkába (majd onnan tovább). Szinte csak a turista jeepek száguldottak el mellettem, mire végre megállta egy motoros. Amint elindultunk, kb. 3 perc után eldőltünk a homokban…megcsúztunk. Semmi komyoly sérülés, csak egy kis horzsolás maradt emlékül.

DSC06008.jpg
Ilyen úton nem könnyű motorozni

Egyszer egy brazil 50 körüli stoppos nőt is felvett a kocsi, amiben már benne ültem. Rosa beszélt spanyolul is, mivel évekig élt Spanyolországban. A kocsi után együtt stoppoltunk le egy kamiont, ami elvitt Fortalezába (egy veszélyesnek mondott nagyváros) határába, ahol már ránk sötétedett. Nem gondoltam, hogy ilyen későn érünk oda. A tervem az volt, hogy tovább megyek. Végül ez már lehetetlen lett volna a sötét miatt. Rosa máris felajánlotta, hogy aludjak nála. Még 7 km-re volt a lakása, senki nem akart minket felvenni, míg végül fél óra után egy férfi pont jött ki a kis utcából, aki felvett minket. Sötétben már szinte senki nem áll meg. Nagyvárosoknál meg nehezebb. Az emberek félnek a stopposoktól. Rosa főzött nekem vacsorát, adott reggelit és még a főútra is kikísért másnap reggel, ahonnan folytattam utamat…

DSC06949.jpg
Rosa 🙂

Következő sofőröm még a barátját is felhívta, hogy mennyibe kerül a pousádájában (vendégházában) a szoba, mert épp oda tartottam. Segíteni akart szállás ügyben.

DSC00191.jpg
Szeretek nagy kamionokban utazni

Egyszer egy spanyol fickó vett fel. Azt mondta, hogy inspirálom és hogy ő is erről álmodik. Egy ilyen nagy, szabad utazásról és szereti hallgatni a sztorikat efféle emberektől, mint amilyen én vagyok. Remélem hamarosan tényleg belevág majd ő is…

DSC08716.jpg
Valahol a semmi közepén

Voltak akik mondták, nem vagyok normális, hogy a városok szélén járkálok, hogy stoppoljak. Szinte minden alkalommal csak azt hallottam, hogy Brazília hihetetlenül veszélyes. Persze szerencsére a kocsikban ülő emberek nagy része teljesen normális. Az egyik fickó a telefonján mutatta, hogy hogyan lopták el a kocsiját fényes nappal, Natal egyik forgalmas utcáján. Egy videó megörökítette, ahogy fegyvert fogtak rá és ő meg átadta a kulcsokat. Már csak nevetett rajta. Az elkövetőket persze sosem kapták el, a kocsi odalett.

DSC09348.jpg
Emlékek…

Mikor Olindába tartottam, a sofőr a sztrádán tett ki és onnan még kb. 15 km-re volt a város. Megpróbáltam stoppolni, de nem sok reményt fűztem hozzá: nagyváros széle. Gondoltam, akkor buszozok, úgysincs messze. Kérdeztem egy nőt, hogy melyikre szálljak, erre ő: “Gyere velem. Én majd kifizetem a kártyámmal (a buszkártya) a te jegyedet is. Ugye te hippi vagy?”  Úgy tűnt, nagyon örült a találkozásnak. Tényleg fizette a jegyemet és utána megmutatta, hogy még melyik buszra szálljak. Vannak megállók, ahol kapun keresztül kell bemenni és így a jegy már fizetve van. Nos, de én nem tudom, hogy működött a dolog, a másik buszt már nem is fizettem ki, mivel bent voltam. Elvileg kellett volna. Örültem, hogy nekem már a busz is ingyen van. Két nő nagyon segíteni akart nekem, hogy találjak olcsó szállást. Viszont nem tudták megmutatni a térképemen, hogy hol van a 10 reálos pousada, úgyhogy erről letettem.

DSC07333.jpg
A csodálatos Olindában

 

Kb. 1800 km lestoppolása után volt egy rossz élményem. Beszálltam egy férfihoz, aki elkezdte magát fogdosni. Próbáltam kommunikálni vele, aztán reménykedtem, hogy abbahagyja. Nem hagyta abba. Csak az járt a fejemben, hogy ki kell szállnom a kocsiból, mielőbb. Mondtam neki, hogy nekem jó itt is, tegyen ki. Mégsem akarok tovább menni. Nem történt semmi, megállt szerencsére. Negatív érzések kavarogtak bennem, de nem igazán érdekelt. Fel vagyok készülve az ilyesmire. Tudom, hogy mindenhol vannak perverz állatok. Persze pozitívan kell hozzáállni a stoppolásnak meg minden másnak is. Ezután olyan jó dolgok történtek, hogy egy busz vett fel, amin nem kellett fizetnem és elvitt a következő faluig. Utána egy srác kocsijába ültem be, aki igazából nem is ment a folyóig, ahol át kellett mennem egy komppal, de elvitt. Utána egy motoros állt meg, aki szintén nem is ment volna Sao Miguelig, ahova tartottam…de szívességből elvitt. 😀

DSC08329
Motoros stopp 😀

Maceio-Salvador kb. 550 km. Már szinte letettem róla, hogy aznap eljutok ide stoppal. Kicsiny faluk között nehéz volt hosszú fuvart találnom, az eső is szakadt és naplemente előtt ott ragadtam a semmi közepén, ahol csak néhány ház volt. A következő falu, ahol volt pousada (brazil vendégház) 2 km-re volt tőlem, így egyetlen jó döntésnek az bizonyult, ha meg sötétedés előtt odagyalogolok. Azért a hitemet nem vesztettem el, reméltem, hogy legalább ezt a kis távot nem kell esőben legyalogolnom. Ekkor megállt Carlos, aki épp Salvadorba tartott. Nem hittem a fülemnek. Onnan még 200 km volt hátra és a nap is lassan nyugovóra tért. Tehát az utolsó pillanatban jött a segítség (ugyanis sötétben nem stoppolok. Veszélyes is talán es senki se vesz fel). Carlos a barátaihoz tartott, akik a salvadori belvárostól 30 km-re laknak. A terv az volt, hogy fogok egy buszt, de az idő rossz volt es mar későre járt. Végül mentem én is vele. A család egyből meghívott, hogy aludjak ott.

21743232_1911602145833346_5229939000707933898_n
A család, aki meghívott

Este elég sok idő lett volna eljutnom a belvárosba. Másnap Carlos ment a fiához, aki Salvadorban lakik és el is vittek engem a hosztelembe. Minden jó, ha a vége jó.  Ez mar a 3. eset volt az országban, hogy randomra ott aludtam valakiknél.

DSC08433.JPG
Másnap Carlossal és a fiával 🙂

Mikor Chapada Diamantinába tartottam, egy olyan kamion vett fel, amiben apa-fia volt a sofőr. A srác még csak a 15. életévét töltötte be, de már sofőrködött.  – “Mi van akkor, ha elkap a rendőrség?”  -” Akkor gond van…de mi tudjuk, hogy hol kell vigyázni” – válaszolta. Ilyen fiatalon, jogosítvány nélkül melózott a srác a családi vállalkozásban.

DSC08734.jpg
Az “apa-fia” vállalkozás 😀

A leghosszabb táv következett: úgy döntöttem, Bahiából egyenesen Rióba megyek. Ez 1500 km-t jelentett. A gyalogtúrám után egy kicsiny faluba érkeztem. Vártam a tűző napon kb. 15 percet, míg végre jött egy kocsi. Fel is vett. Egy férfi (mint, ahogy szinte mindig) volt a sofőr. Bevágott két sört vezetés közben. Kitett a forgalmasabb úton 30 km után, ahol még két kocsiba szálltam be, de csak rövid távra. Utána sikerült egészen Vitora de Conqueastaba eljutnom, kb 400 km-t meg is tettem. A sofőr nagyon rendes volt. Elvitt a városban ahhoz a benzinkúthoz, ahol egy kamiont sikerült fognom, ami Sao Pauloba tartott.

DSC09331.jpg
Marcell – Vele utaztam 1100 km-t

Kérdeztem, hogy majd hol kell kiszállnom és hogy mikor érünk oda. A Riótól kb 130 km-re északra található Trés Rios városig mentem a kamionnal. 2,5 napomba telt, mire megérkeztem. Elől aludtam az ülésen, mert csak egy ágy volt. A sofőr, Marcell mondta, hogy nyugodtan feküdjek mellé. Úgy döntöttem, én inkább egyedül aludnék és nem egy idegen férfival. Alvás előtt megmasszíroztam a hátát hálám jeléül. Gondoltam, igencsak lehet problémája 28 év vezetés után. Nekem masszőr a szakmám, úgyhogy ez teljesen természetes dolog és már megszoktam. Marcell is jó fej volt. Főztünk, söröztünk este. Olcsó és nagyon szuper étteremben (a kaja isteni volt – ő már ismert minden helyet) kajáltunk másnap. Még törölközőt is akart nekem adni…persze nem fogadtam el, mert nem volt rá szükségem. Trés Riosból még kocsiba be, majd egy kamionba. A sofőr ismét nagyon segítőkész volt. Kitett Rio külvárosában az egyik buszmegállóban, ahol már csak egy buszt kellett fognom, majd metróval meg is érkeztem a csupán 15 reálos hosztelembe (reggelivel együtt). A kamionsofőr még kókusztejre is meghívott. Ámen. Legyen ilyen jó utam máskor is.

DSC09858.jpg
Ez már Rio 😀

Brazíliai utam utolsó szakaszához értem. Eldöntöttem, hogy Rióból egyenesen Paraguayba megyek, ami ismét 1500 km-t jelentett. A kérdés az volt, hogy hogyan is kezdjek hozzá egy ekkora metropoliszban a stoppoláshoz. Erre ott van a www.hitchwiki.com, ahol hasznos információkat olvashatunk ilyen téren. Fogtam egy buszt 10 reálért, ami elvitt a Riotól 2 órányira lévő kisvárosok környékére. A főúton leszálltam a buszról és kezdődhetett is az újabb móka. Számomra a stoppolás hatalmas élményt jelent. Már eszembe se jut megnézni, hogy miféle tömegközlekedés van egyik helyről a másikra. Nem akarok másképp utazni. Jó érzés időtől teljesen függetlennek lenni és még kevésbé függeni a pénztől. Tehát kivártam ismét az 5 percet, mire egy hatalmas kamion felvett. Mivel ő Paulíniába tartott, így én kiszálltam Sao Paulo előtt az egyik benzinkútnál. Kérdezősködtünk – igen, ő is segített nekem fuvart találni -, de egyenlőre még nem tudtam tovább menni. Volt egy pasas, aki mondta, hogy ő majd valamikor útnak indul. Már kezdett sötétedni, de én még próbálkoztam. Kiálltam az útra, de senki se állt meg. Végül a pasas szólt, hogy csak lezuhanyzik és mehetünk is. Egy sört szállító teherautóban találtam magam, ami elég rozoga volt…de haladtunk.

DSC00208.jpg
Valaki egy sört? 😀

Elém tárult a hatalmas metropolisz Sao Paulo. Átszáguldottunk rajta…szerencsére jól haladtunk, nem volt dugó, mert vasárnap volt. Joel mielőtt még lefordult volna a sztrádáról, mondta, hogy akkor kitesz az egyik benzinkútnál. Viszont még kb. 25 km volt hátra. Gondoltam biztos lesz még lehetőségem kiszállni, de nem volt. Két helyet is elhagytunk, amire azt mondta, hogy nem jó, mert oda nem járnak kamionosok. Na jó…erre jött az elágazás és Joel mondta, hogy „akkor kiszállsz itt?” Én csak néztem nagyokat, hiszen sötétben, a semmi közepén nem igazán szerettem volna ott ragadni. Úgy döntöttem, inkább vele tartok, aztán majd visszastoppolok másnap az útra, ami nekem kell. Rázta a fejét, hogy miért nem hallgattam rá. Végül megálltunk a sztrádától csupán 4 km-re egy cég előtt, ahol biztonsági őr is volt. Felajánlotta, hogy alhatok a teherautójában, de a hely igen szűkös volt. Ágy se volt benne, csak az ülések. Gondoltam, inkább sátrazok. A hely nyugisabb volt, így nem igazán találtuk veszélyesnek. Felvertem a sátramat és álomra hajtottam a fejemet…

DSC00205.jpg
Sátrazás az út mentén

Másnap elindultam, hogy visszastoppoljak a sztrádára. Egy fiatal srác vett fel. Már elég sok ideje mentünk ahhoz, hogy 4 km ne fogyott volna el. Uppsz…elhagytuk az utat. Gondoltam, most mehetek vissza. Viszont tovább vitt. Talán néhány km kerülő volt, de nem lényeges távolság. Így kissé változott az útvonal. Egy kamion vett fel ismét, ami Ourinhosig vitt (pár száz km). Mindig jó társaságokra bukkanok. A srác portugálja számomra kissé érthetetlen volt, de azért elkommunikáltunk. Ezután egy néhány km-es szakasz jött kocsival. A srác szívességből elvitt az elágazáshoz, ami nekem kellett…ő igazából másfelé tartott. Volt még kocsi, kamionok, mire megérkeztem Maringába. Egyetlen gond az volt, hogy már ismét sötétedett és a kamionos parkoló a város elején volt. Ez számomra nehézséget okozott. Erre az egyik sofőr felajánlotta, hogy átvisz a másik parkolóba, ami a város kijáratánál található arrafelé, amerre én mentem. Csak szívességből. Milyen rendes! Este felvertem a sátramat a kamion előtt, a holmijaimat a járműben hagytam arra az esetre, ha esetleg rablók járnának arra…mert ez nem kizárt Brazíliában. Teljesen megbíztam a fickóban, nagyon segítőkész volt.

DSC00237.jpg
Reggel sátorbontás közben

Másnap sikerült fognom egy kamiont 250 km-re, ami pont ahhoz az elágazáshoz tartott, ami nekem kellett…ekkora szerencsét.

DSC00243.jpg
Úton Paraguay felé

Az utolsó 150 km kissé döcögős volt. A napon majd’ 40 fok. Én álltam a sztrádán, de fél óráig nem vett fel senki. Aztán sétáltam, gondoltam, keresek egy árnyékot…nem nagyon volt.

DSC00245.jpg
Parana államban nagy a forróság

Végül 6 autóval jutottam el Foz de Iguacuba, a brazíliai határvárosba. Leírhatatlan érzés volt átsétálni a hídon, ami összeköti Paraguayt és Brazíliát.

DSC00247.jpg
Megérkeztem Paraguayba!!! 😀

Összesen kb. 80 idegen járműbe ültem bele brazíliai utam során. Minden egyes fuvarra emlékszem. Sokszor úgy éreztem, stoppolva úton lenni sokkal nagyobb élményt ad már, mint egyes helyeken az időt eltölteni. Hihetetlenül hálás vagyok ezeknek az embereknek, hogy hozzájárultak álmom megvalósításához és ennyire segítőkészek voltak velem szemben.

A többségüknek meséltem az utamról, akik mindig csak egy szót hajtogattak: „kurázsi” 😀

 

 

Advertisements

2 thoughts on “Brazília autóstoppal

  1. Ha nem utaznék most Brazíliában, talán el sem hinném ezeket a sztorikat a brazilok kedvességéről. De én is ilyeneket tapasztalatok a couchsurfingen és jövet-menet is! Elképesztően emberbarátiak és közvetlenek!
    A stoppolás meg nem semmi, nagyon vagány vagy!

    Like

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s