2017. 06. 09. Már egy éve csavargó vagyok :D

Emlékszem a NAPRA…a napra, amikor összecsomagoltam a csupán 37 literes hátizsákomat. Egy világ körüli útra nem sok dolog kell: néhány ruha, lábbeli, sátor és hálózsák. Később ennél sokkal több dolgot „cipelünk” majd magunkkal: felejthetetlen élményeket, ismeretségeket, barátságokat, álomszerű emlékeket. Az egész olyan, mintha csak tegnap lett volna…a nap, amikor elindultam életem eddigi legnagyobb kalandjára.

2016. június 9. Amint kinyitottam reggel a szemem, az első gondolatom az volt: eljött a NAGY NAP, amire olyan régóta vágytam és készültem. Anyummal már izgatottak voltunk, ugyanis kitaláltuk, hogy eljön velem az első állomásomig, Kijevig. Volt izgalom, de nem akkora, mint amekkorára számítottam. Azt hiszem, lelkileg teljesen kész voltam arra, hogy végleg mögöttem hagyjam a régi életemet és útra keljek a nagyvilágba – teljesen egyedül. Kisétáltunk a poroszlói állomásra és viccelődtünk, hogy jön a hong kongi vonat. Persze ez igazából a teljes valóságot fedte…

13415582_2055552878003476_4835903303206070067_o
A Poroszló-Hong Kong vonatra vára 🙂

A Kijevben eltöltött néhány nap után elbúcsúztam anyumtól is. Kissé furcsa érzésekkel szálltam fel a Moszkvába tartó éjszakai vonatra. Már a magyar határtól is hatalmas élmény volt harmadosztályon, másik ötvenegynéhány emberrel utazni. Az ukrán/orosz határt átlépve bemutattam a vízumomat, megkaptam a pecsétemet és akkor kezdődött el bennem igazán valami. A hatalmas izgatottság, mert tudtam, ez az út nagyon hosszú lesz és rengeteg meglepetést fog tartogatni.

13422370_2055552838003480_8725138333296655812_o
A harmadosztályon

Moszkvában már várt rám a couchsurfinges hosztom. Azóta is szinte majdnem mindig csak segítőkész és rendes emberekkel találkoztam. Az Oroszországban eltöltött egy hónap valami egészen újat adott nekem. Valahogy az egyik kedvenc országommá vált. Egy hely, amitől nem túl sokat vártam, de azóta is visszavágyok oda. A helyiek segítőkészsége, kedvessége az, ami engem teljesen elragadott.

13558801_2068436360048461_5430871846992080927_o
A szerelem csúcsa – szerelem Oroszországgal

Mongólia volt a következő ország. A világ legrégebbi nomád fesztiválját látogattam meg a fővárosban, Ulánbátorban. Majd ezután egy nemzeti park és egy kilenc napos befizetett Góbi-sivatag túra jött néhány másik utazóval. A sivatag változatos: nem csak homokdűnékből áll, hanem zöldellő hegyekből, színes, illetve fehér sziklákból is. Sokan még mindig jurtában élnek, rengeteg állatot tartanak és lóval járnak a zöldellő dombokon. Ez az ország is kihagyhatatlan azoknak, akik szeretik az érdekes kultúrákat. Mongóliában sajnos egy hetes gyomorrontásban szenvedtem, aztán még kétszer bajom volt az ételtől. Pedig finom volt…de mégis, valahogy nem bírta a gyomrom. Ezek az emlékek is megmaradtak, de persze, nem fontosak…

14125574_2109784065913690_946280972961909717_o
Mongólia

Kína…a világ legritkábban lakott országa utána pont ide csöppenni? Tömeg minden látnivalónál. Nem csak a városokban, hanem a természeti látnivalóknál is. Kína volt az egyik leggyönyörűbb ország és az egyik legérdekesebb is. Viszont az emberek valahogy minden nemzettől különböznek. Mintha nem figyelnének egymásra eléggé. Tolakszanak, nem túl udvariasak. Egy országra sem emlékszem, ahol valaha is összetűzésem lett volna a helyiekkel (csak szóban :D). Kínában nem egyszer megtörtént, pedig nem vagyok egy idegeskedő típus. Viszont vonatozás közben állandóan kedves és érdeklődő emberekkel találkoztam. Kínát nagyon vegyes érzésekkel hagytam el. Kicsit örültem is, mikor Hong Kongba érkeztem. Na és persze az ÉRZÉS: megcsináltam. Kivonatoztam Poroszlóról Hong Kongba.

13958072_2098055283753235_7564980285292789630_o.jpg
Kínában eszméletlenül gyönyörű helyek vannak

A metropoliszban egy hetet töltöttem. Hong Kong valóban nem Kína. Szinte mindenki beszél angolul, megállnak a kocsik a piros lámpánál, nem tolakszik senki, rengeteg a nyugati bevándorló. Ez a hatalmas város szinte – akármilyen hihetetlenül is hangzik – pihentető volt számomra.

14188494_2106572869568143_8475760296604470992_o.jpg
Amikor megérkeztem Hong Kongba Poroszlóról 🙂

Ezután átrepültem Kota Kinabaluba, a malajziai Borneóra. 4 hétig barangoltam az országban. Néhány éve már jártam az egyik nemzeti parkban, de csak 1 napot töltöttem itt. Azóta is nagy vágyam volt visszamenni és bejárni az egészet. Láttam orángutánokat a szabadban és még rengeteg különféle állatot. Jártam piciny, fehér homokos szigeteken, amik teljesen elkápráztattak. Teknősökkel úsztam és a helyiekkel kirándulgattam. Rengetegszer túráztam a párás forróságban a dzsungelben…csak folyt rólam a víz minden egyes nap minden percében. Aztán Kuchingban elkezdtem tervezgetni a következő desztinációt: Indonézia. Tudtam, hogy nem a legturistásabb helyekre akartam eljutni, hanem valami különlegesebbre vágytam. Gondolkoztam, majd másnap már az indonéz nagykövetségen találtam magam, hogy két hónapra igényeljek beutazási engedélyt. Pápua…Baliem-völgy. Jó néhány éve olvastam erről a helyről Vándorboy által. Elképzeltem, ahogy én is elrepülök a dzsungel mélyére a kicsiny repülővel és találkozok majd a nem is olyan régen még kannibalizmust űző helyiekkel…de hogy azután mi lesz? Eldöntöttem, hogy „most vagy soha”. Amint a vízumom a kezembe adták (pár óra alatt kész is lett), rohantam vissza a hosztelembe, hogy repülőjegyeket böngésszek Indonézián belül. Nem igazán szoktam megtervezni előre az utazást, de úgy gondoltam, így azért olcsóbban kijövök majd. Azt hallottam, hogy Pápuára nem olcsó eljutni, főleg nem ha az ember csak néhány nappal előre veszi meg a repülőjegyet. Végül nem is volt drága.

16722844_2264173230474772_2967055717221494553_o.jpg
Pinnacles – Borneó

A határt busszal léptem át. Ennyit még sosem kérdezgettek, mint a sarawaki/kalimantáni határon. De megérkeztem Indonéziába. Régebben már jártam Balin, de tudtam, hogy az egy másik világ. Izgatottan érkeztem meg Pontianakba, ahol a hosztom várt…a tipikus indonéz vendégszeretettel és mosollyal. Malajzia után ez az ország sokkal elmaradottabbnak tűnt. Vagyis az…de én imádtam minden percét az ottlétemnek.

16707550_2264199050472190_1382810149988948437_o.jpg
Gyémántbányászként Kalimantánban 😀

A merítőkanállal való zuhanyzást már megtapasztaltam Malajziában is, de Indonéziában teljesen hozzászoktam. Megszoktam a hideg vizet is, nem is zavart már, meg úgyis a trópusokon voltam. Kalimantánban egy hetet töltöttem, ahol ellátogattam egy kicsiny faluba. Én voltam az egyetlen fehér turista. A nyelvet már elkezdtem tanulni néhány hete és esténként kint ültem a helyiekkel, próbáltam velük indonézül kommunikálni. Egy jakartai sráccal kirándultam napokig, aki egy szót se tudott angolul. A falu lakói hihetetlenül megbíztak egymásban. A boltokban csak ott hagyták a pénzt és elvitték az árut. Ilyet se sok helyen tapasztaltam. Az egyik barlangról készített fényképeim (velem együtt) végül egy hatalmas plakátra kerültek. Ezzel csalogatják a turistákat most.

16601786_2264202623805166_3524420630353010759_o.jpg
Vele kirándultam napokig

Ezután jött Sulawesi. A sziget legdélebbi pontja felé vettem az irányt Makassarból, gyűjtőtaxival. Egyik utas sem akart odáig elmenni aznap éjjel, így majdnem egy városban ragadtam. Gondoltam, majd holnap folytatom utamat…de…a mellettem ülő útitárs annyira segíteni akart nekem, hogy képes volt miattam még plusz 2 órát oda (a már így is kb. 7 órás út után) és ugyanennyit vissza utazni. Csak hogy elvigyen a taxi. Hihetetlen….

14712967_194113511033503_8845299926774589515_o.jpg
Indonéziában mindig akadt egy segítőm

Sosem felejtem el életem legnagyobb leégését. Már egy jó ideje nem jártam tengerparton, így már nagyon vágytam rá. Reggel gondoltam, hogy kisétálok a partra egy kicsit. Elég sok ember volt a kisváros közelében, főleg diákok….akik megláttak engem és szinte letámadtak. Kb. minden percben odajött egy csoport hozzám, hogy szelfiket készítsünk. Én persze csak mosolyogtam, de legbelül nyugalomra vágytam. Csak csendre, a tengerre és napfényre. Az indonézek nagyon érdeklődőek, ha külföldit látnak és persze leírhatatlanul barátságosak. Nagyon szerettem őket, de néha kicsit már sok volt. A part másik részén már szinte senki sem volt. Annyira belefeledkeztem ebbe a gyönyörű helybe, hogy végül az arcom hólyagosra égett. Azt hittem, orvoshoz kellene mennem…de persze nem mentem. Végül elmúlt…jó sok nap után.

16700556_2264218213803607_235302410355755659_o.jpg
Belefeledkeztem…

Sulawesiről Taka Boneráte kicsiny szigetei felé vettem az irányt. Életem egyik legkülönlegesebb élménye volt ez az utazás. A hajó csak minden 4. nap indult és meg kellett érdeklődni előző nap és másnap is, hogy melyik órában szállnak tengerre. Amikor éjfél körül kisétáltam a kikötőbe, azt hittem, hogy alig lesz utas…de nem így volt. A hajó inkább emlékeztetett a hírekben látott menekültettek teli csónakra, mint valami utasszállítóra. Kicsi volt, az emberek egymás hegyén-hátán feküdtek. Nekem már csak egy benzines kannán jutott hely, kint a lyuk, vagyis a WC mellett. 8 órán hallgattam a motor eszméletlenül hangos zúgását. Amikor végül megérkeztem Tinabora, ami csupán 1 km hosszú volt, hatalmas csend fogadott. Alig hittem el, de én voltam az egyetlen turista a szigeten 3 napon át. Kétszer jöttek indonézek kb. 2 óra hosszára ebédelni, de aztán ők tovább is álltak. Szinte enyém volt az egész fehér homokos sziget, a sátramban aludtam.

16722654_2264220313803397_2375574473148477147_o.jpg
Az én “privát” szigetem 😀

Toraja furcsa temetési szokásai következtek ezután. Túravezetőt nem fogadtam. Első este bementem a helyi kocsmába, hogy kipróbáljam a pálmabort. Máris “üzletet” kötöttem egy helyivel: “ha meghívsz sörözni, megmutatok neked mindent a környéken” – mondta. Ő ajánlotta fel és tényleg mindenhova elvitt a motorján. Meghívtam enni, sörözni és tankoltam a járművet. Sokkal nagyobb élmény volt (és olcsóbban is kijöttem :D), mintha csak úgy megfizettem volna valakit pénzzel.

14639636_2162953630596733_3984823173754512297_n.jpg
Toraják földjén

Végül elérkezett a várva várt nagy nap. Mióta megvettem a repülőjegyemet Pápuára, szinte minden nap csak azt vártam. Hiába utaztam egyfolytában, minden egyes nap eszembe jutott: igen, valóra válik ez a tényleg valótlannak tűnő álmom. Ültem a repülőtéren és nagyon izgatott voltam már…leírhatatlanul kíváncsi. Végül megpillantottam a szigetet: „igen, nem hiszem el, de itt vagyok”.

15732420_2221621051396657_7969139856713203064_o.jpg
Pápua felett

Nem sok információt találtam a Baliem-völgyről a neten. (Nem sok embernek jut eszébe ide látogatni.) Arról meg főleg nem, hogy nők egyedül túrázgatnának a faluk között napokig. Viszont nagyon akartam ezt az utat…és nem is csalódtam. Életem legnagyobb kalandjában volt részem. Azóta is ez az az út, ami sok mindent megmutatott nekem. Azt, hogy lehet élni áram és cipő nélkül…azt, hogy mi, civilizált emberek mennyire el vagyunk kényeztetve. A pápuák van hogy 1, sőt 2 hétig is gyalogolnak a térdig érő sárban, a hegyeken fel-alá, bőrig ázva csak azért, hogy vegyenek a városban egy kis sót, olajat, cukrot. S mi azt sem tudjuk, hogy mit vegyünk a szupermarketben, ami csak 2 perc sétányira van tőlünk. Válogatunk, nem tudjuk mit együnk…ők szinte minden nap édesburgonyán élnek. S mégis élnek…

16587169_2264121590479936_4840163177437920199_o.jpg
A pápuai gyerekekkel Anggurukban 🙂

Felejthetetlen élményt nyújtott a túrák után megfagyva és elázva a helyiekkel együtt a tűz körül ülni. Életem legfárasztóbb gyaloglása volt, de egyben a leggyönyörűbb is: kihívás, tanulás. Mikor megérkeztem Anggurukba (ahova 7 nap alatt értem oda), legszívesebben felüvöltöttem volna és megcsókoltam volna a földet is! Ezután 2 napig szó szerint nem tudtam menni, mert akkora izomfájdalmaim voltak. Túrám során néha veszélybe is kerültem, férfiak által…de nem történt nagyobb baj. Én hiszem, hogy Isten mindenhol velem van. Volt már jó néhány olyan helyzet, amikor tényleg csak csodálkoztam, hogy semmi bajom nem esett. Mintha valami védőburok venne körbe…

16700521_2264128180479277_3894149729219958145_o.jpg
Angguruk

Pápua valóban egyedi hely. A hatalmas élmény után jött Raja Ampat. Álmainkban felbukkanó tengerpartok: düledező pálmafák, türkizkék, illetve kristálytiszta tenger, hófehér homok, millió féle hal és gigantikus, színes korallok. A hely, ahol azt kérdeztem magamtól minden reggel: ez tényleg a valóság?

15585079_2215610631997699_8219811137789687162_o.jpg
Az Édenkertben

Kuala Lumpurba megérkezve valami elveszett bennem. Körbeutaztam Malajziát, de Pápua után valahogy nem sokat tudott már adni. Nem éreztem azt az adrenalint, amit azelőtt. Minden nap ugyanúgy felkeltem, megnéztem valami látnivalót…szép volt, jó volt, de valahogy többet vártam.

15541349_2211637489061680_5965364995395239760_n.jpg
Teaültetvények Malajziában

A szilvesztert és a szülinapomat Szingapúrban akartam tölteni…és meg is valósítottam. Az éjféli tűzijátékot megnéztem, majd azt hittem, mekkora fesztivál lesz a belvárosban. De nem így történt. Mindenki hazavonult, az emberek nem ittak alkoholt, nem koccintottak. Bementem egy helyre, gondoltam, iszok egy sört, legalább a szülinapomra…de még azt sem lehetett már kapni este 10 után a szabályok szerint. Pedig 30 éves lettem. Valamit inni akartam…végül csak dzsúz lett belőle. Másnap viszont találkoztam két szingapúri lánnyal, akiket még Borneón ismertem meg. Olyan jó volt…ünnepeltünk valamelyest és még egy szelet tortával is megleptek, rajta egy gyertyával. Csodás érzés volt…

15826874_2223822447843184_1405545519599471345_n.jpg
A 30. szülinapom Szingapúrban 🙂

Thaiföld…Phuket. Őrült egy hely. Túl nagy tömeg, túlszervezett hajókirándulások…de találkoztam számomra két nagyon kedves emberrel, ami nagy boldogságot adott nekem. Imádtam velük kirándulni, jókat beszélgetni. Szép emlékek innen is.

Emlékszem…nem tudtam levenni pénzt a kártyámmal. Nem tudtam Bangkokba eljutni, ahonnan másnap ment a repülőm Mianmarba. Rossz érzés volt. Végül nagy nehezen beváltottam egy kis maradék indonéz rúpiát, ami éppen kifutotta a buszjegyet. Első utam a nagykövetségre vezetett, hogy felhívjam a bankomat. Jah, mert arra se volt pénzem, hogy telefonáljak. Végül megoldódott a probléma. Csak új szabályokat hoztak be és megemelték a keretet, amit kötelező levennem külföldön…hmm, csak ennyi volt a probléma?!

Mianmar teljesen elvarázsolt. Az emberek, a kultúra, a pagodák, a csiga lassú vonatozások fapadon a helyiekkel. Imádtam…végre valami nagyon új. Úgy éreztem, ismét emelkedett az ÉRZÉS…majdnem a maximumra. Viszont tudtam, nem folytathatom utamat a túlszervezett Kambodzsában, Vietnámban és a többi DK-ázsiai országban. Akkor éppen nem vágytam ezekbe az országokba. A nagy vágyam Japán volt, de februárban kilőttem, mert télen nem akartam oda menni. Aztán Közép-Ázsia: Tadzsikisztánról és Kirgisztánról álmodoztam, de ismét ki kellett lőnöm őket az évszak miatt. A Fülöp-szigetek gyönyörűek…egyszer már jártam ott és tényleg leesett az állam is…de valahogy…nem vágytam tengerpartra. Gondolkoztam, átmenjek Dél-Amerikába?! De még annyi hely van Ázsiában is, amit meg kellene nézni. Hetekig az járt a fejemben, hogy kontinenst változtatok…s egyik éjjel megtörtént a csoda. Azt álmodtam, hogy egy teljesen más tájon vagyok. Hatalmas hegyek vettek körbe, zöld mezőkkel, vízesésekkel. Reggel, amint kinyitottam a szemem, tudtam: megyek Kolumbiába!!!! De még keresnem kellett egy haza repülőjegyet és egy kolumbiait is. Mianmarban általában nagyon lassú volt a net. A hotelemben is. 5 órát töltöttem azzal, hogy találjak jegyeket és meg is vegyem őket…de ott volt a visszaigazolás az e-mailemben. Hatalmas izgalom fogott el…ismét 100 %-ra tört az ÉRZÉS!!!

16425916_2254537371438358_8076420066222063362_n
Csodálatos Mianmar

 

Egy hetet töltöttem otthon. Jó volt látni a családomat, de tudtam, még nincs vége az utamnak. Hosszúra álmodtam meg, folytatnom kellett, mert folytatni akartam…nagyon is!

Madridban a check-innél nem engedtek felszállni a repülőre, míg nem változtattam meg a júliusi vissza repjegyemet májusra az USA szabályai miatt. (Elkönyveltem magamnak, hogy sok pénzem odalett, de végül visszakaptam azt. Minden jó, ha a vége jó.)

S megérkeztem Bogotába. Első nap, mikor kiléptem a kis utcácskában lévő hosztelemből, olyan nyugodtnak tűnt a főváros. Aztán a belvárosi utcán rengeteg ember sétált, sok utcazenész és művész próbált egy kis aprópénzt összeszedni. Ez van minden vasárnap.

Kb. 2 nap kellett, míg megszoktam: ez Dél-Amerika. Két napig mindig ott volt a fejemben, hogy „ki ne raboljanak”. Este kissé félve gyalogoltam vissza a szállásomra. Végül ez az érzés hamar elmúlt. Rájöttem: Dél-Amerikában ugyanolyan rendesek az emberek, mint Ázsiában. Persze kissé óvatosabbnak kell lenni a nagyvárosokban, de ahogy már írtam: mintha valami védőburok venne körül. Felelősségteljesen utazok, de nem akarom rossz gondolatokkal járni a kontinenst. Eddig még szinte csak abszolút pozitív élményeim voltak mindenkivel. (Persze volt 1-2 kivétel is…de hol nincs???)

17917172_2337191593172935_5362903138874081890_o.jpg
A Cocora-völgy Kolumbiában

Sokan azt gondolják, hogy utazni veszélyesebb, mint otthon maradni. Nos, az elmúlt egy évben összesen egyszer voltam komolyabban beteg (Mongólia – egy hetes hasmenés). Ezen kívül szinte semmi: egy-két kisebb megfázás, néhány órás gyomorrontás, csalánkiütés. Senki nem akart még kirabolni, de már raboltak ki mellettem késsel embert. Férfiak néha zaklattak, de ez otthon is ugyanúgy megtörténhet. Jól vagyok, sokkal jobban, mint mikor Bécsben laktam…

18880001_2385003925058368_1144029623125672569_o.jpg
Itt jobb, mint Bécsben 🙂

Mióta itt vagyok, az ÉRZÉS minden nap ugyanolyan…maximális. Dél-Amerika, a kolumbiaiak nyitottsága, az Andok eszméletlen gyönyörű hegyei, az ecuadoriak és a vulkánok, a tavak, a mindennapi csirkeevés.mindent, de mindent imádok itt! Úgy érzem, mintha mindig is ide kellett volna jönnöm. Számomra Dél-Amerika többet nyújt, mint Ázsia. Ezt kell mondjam! Pedig Ázsiát is nagyon szeretem, de itt izgalmasabb a táj és az élet is pörgősebb.

DSC02308.jpg
Az Andok, amitől a lélegzetem is eláll

S most itt járok. A hong kongi vonatom elhozott egészen Peruig. Az utazás, aminek még most sem látom a végét…de nem is akarom! Sok-sok kaland vár még rám. Egyenlőre Dél-Amerikában…

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s