Az igazi szabadság (kalandok Ecuadorból)

Amazónia után a Cotopaxi Nemzeti Parkot és a Quilotoa krátertavat szándékoztam meglátogatni.

Ahogy kitett a busz a Pan-American Highwayen, máris megpillantottam egy házikót, amire Cotopaxi információ volt írva. Gondoltam, megérdeklődöm, hogy a nemzeti park melyik részén kempingezhetek. Ecuadorban minden egyes nemzeti park ingyenes, a Cotopaxiban még a sátorhelyért se kell fizetni. Persze máris ajánlgatták a 25 dolláros fuvart a vulkánhoz és vissza. Eszembe se jutna ennyit kifizetni, a terv úgyis az volt, hogy stoppolni fogok.

DSC00250
A Pan-American Highway kb. 30 000 km-t foglal magában

Az első kocsi fel is vett és amilyen szerencsém volt, pont kempingnél lévő kávézó dolgozói kocsijába ültem be, így egyenesen oda is vittek. Kb. 10 perc múlva már fel is vertem a sátramat 3800 méteren. Rajtam kívül csak egy angliai pár kempingezett ott, ahol én. Az ingyenes helyhez járt ingyenes WC és mosakodási lehetőség is.

DSC00252
A kemping

Elindultam sétálni a nem messze lévő Limpiopungo lagúnához. Senki nem gyalogolt rajtam kívül, de ezt már tapasztaltam jó néhány helyen. Mivel május 1-e volt, sokan jöttek ide kirándulni. A gyönyörű lagúna csupán 30 perc sétányira volt. Körülötte egy túraösvény, amit érdemes körbejárni. A tó felett a Ruminahui vulkán magasodott. Mivel megpillantottam  a térképemen, hogy oda is vezet útvonal, így a lagúnától máris nekivágtam a túrának. Nem szándékoztam megmászni a vulkánt, csak elindultam egy kis sétára.

DSC00283
Limpiopungo lagúna

Nos…magamat ismerve ebből is egy nagyobb túra lett. A Ruminahui három csúcsa magasodott előttem és mivel még volt időm naplementéig, így csak mentem előre.

DSC00329
A Ruminahui három csúcsa

A túra vége egyre meredekebb és embert próbálóbb lett. Nem kis magasságban vonszoltam magam felfelé ismét. Kb 4400 méter környékén járhattam, amikor a felhők már eltakarták a csúcsot, de a hegy oldaláról elképesztő volt a kilátás a környező hegyekre és a völgyre.

DSC00352
Andok: ami megdobogtatja a szívemet

A Cotopaxi is néha előbújt, de csak egy nagyon picit mutatta meg magát. Nos, a Ruminahuit végül nem másztam meg. Már kezdett későre járni és valahogy nem volt kedvem egyedül felmászni oda. Sehol egy lélek…gondoltam, ha megcsúszok, nincs is aki segítsen rajtam. Valahogy elfáradtam…

DSC00354
Végül mégsem másztam fel oda

Visszautam során rengeteg nyulat és madarat láttam. Hallgattam a csicsergésüket  (na nem a nyulakét :D).

DSC00367
Nyuszik mindenfelé

Amikor a lagúnához értem ismét még fotóztam néhányat, végül sötétben, hideg esőben és hatalmas csendben értem vissza a sátramhoz.

DSC00389
Még fotózgattam magam 😀

Útközben gyönyörű lovakat is láttam…

DSC00394
…mint a mesékben

Éjjel magamra húztam a meleg pulóveremet, a harisnyámat is a nadrágom alá, de így is majd’ megfagytam. Hiába a pehely hálózsákom, csak plusz 4 fokig kellemes benne aludni. Amikor reggel megnéztem az információt, ami az út mentén van elhelyezve, 1 fokot mutatott.

Úgy terveztem, hogy már 6 előtt kelek, biztos tiszta lesz az ég és megcsodálhatom a Cotopaxi 5800-as csúcsát, de ehelyett szakadó esőre ébredtem. Vártam, míg elállt, majd kissé kisütött a nap. Kidugtam a fejemet a sátramból és feltűnt ez a csodálatos vulkán. A felétől felfelé havas volt, nagy részét még eltakarták a felhők.

DSC00396
Erre ébredni leírhatatlan érzés

Mire összekaptam magam, minden ködbe borult. Reggelim közben nagyon fáztam, egy kiskutya jött oda, vele osztoztam az ételen. Szegénykém remegett, ő is fázhatott…

DSC00492
Kutyabarát 🙂

Elindultam nyolc körül a parkban gyalog. Hosszú út várt rám a Cotopaxin lévő menedékházig, ami 4865 méteren található. Senki nem jött ilyen korán ide, így csak élveztem Ecuador elképesztő hegyeit, ahogy kezdtek előbújni a felhők mögül.

DSC00406
Kezd előbújni a Ruminahui vulkán

Megpillantottam egy bikákból álló csordát. Szerencsére messzebb voltak tőlem. Csak néztek rám és néha egymást öklendezték. Nem igazán mertem feléjük közelíteni. Végül elvonultak.

Kövek között sétáltam, amik még a vulkán kitörésekor kerülhettek oda. Elképzelni is hihetetlen, hogy mekkora ereje van a természetnek. Amint gyalogoltam, a Ruminahui három csúcsa megmutatta magát. Annyira boldog voltam, hogy ott lehettem, ahol éppen voltam…

DSC00399.jpg
Kövek mindenfelé

Néhány perccel később a Cotopaxi is előtűnt. Ott magasodott előttem és ekkor éreztem, hogy mennyire is semmi vagyok egy ekkora hegyhez képest. Mi emberek olyan kicsik vagyunk a Föld természeti csodáihoz képest. Fotóztam és csodálattal néztem ezt az elképesztő látványt.

DSC00419
Pozolás a Cotopaxival 🙂

Elkezdtem felfelé gyalogolni. Közben jött egy-két autó, illetve kisebb turista csoportok. Normál esetben az ideérkezők utazási irodával jönnek Quitóból. Felviszik őket kocsival 4300 méterre, majd onnan gyalogolnak egy keveset a menedékházig, esetleg biciklivel legurulnak a hegyről. Én szinte soha nem fizetek ilyesmiért. Ha gyalog is megtehetem az utat és ráadásul így egyfolytában csodálhatom a tájat, miért is lenne szükségem kényelemre.

DSC00448
…mert gyalogolni jó 🙂

Nehéz volt felfelé gyalogolni ennyi kilométeren át a magasság miatt. Éjjel fejfájás gyötört a ritka levegő végett, de egy Algoflex segített rajtam. Egyszer csak egy fiatal férfiakból álló csapat kocogott felfelé. Wow, ezek nem normálisak…és nem semmik!!!  – gondoltam magamban. Én gyalog is elfáradtam már, ők meg kocognak. Bár eléggé kivoltak, ráadásul rövidnadrágban és trikóban csinálták végig ebben a hideg időben. Néhány perc múlva feltűnt egy katonai busz. Megálltak mellettem, hogy felvisznek a parkolóig, ha már nincs kedvem gyalogolni. Nem mondtam nemet, már elég volt az a 10 km a hatalmas szélben.

Megköszöntem a fuvart, majd elkezdtem felgyalogolni, mikor az őrmester utánam jött, hogy csinál rólam fényképeket és feljön velem. Okés, gondoltam, miért is ne. A meredekebb, de rövidebb utat választottuk. Állandóan megálltunk, marha nehéz volt felfelé vonszolni magunkat ilyen magasságban.

DSC00463.jpg
…még egy kicsit… 😀

Végül elértük a menedékházat. Úton felfelé már hó is volt.

DSC00470.jpg
Magasan 🙂

A csúcsot elvileg nem lehet megmászni 2017 januárjától, mert a vulkán nagyobb aktivitást mutat és így veszélyes a túra a tetején lévő gleccseren. Az étteremben egy ecuadori hegymászó által készített fényképek voltak kitéve a falra, a megmászott hegyekről. Főleg Dél-Amerikából, de volt ott Kilimandzsáró is.

DSC00474.jpg
A menedékházban

Az őrmester előbb elindult lefelé, mint én, mert nem tudtam, hogy még meddig maradok. Aztán lefelé menet nagyon hideg lett, az ujjaim majd’ lefagytak zsebre dugva is.

DSC00478.jpg
Zord idő, zord táj

A buszból már szóltak, hogy elvisznek a kempingező helyemre. Persze, nagyon jó ötletnek találtam. Csináltunk néhány idióta fényképet, banánnal a kezemben stb, aztán útközben sokat hülyültünk.

DSC00482.jpg
Hülye fényképek 😀

Pont kisütött  a nap, mire a sátramhoz értem, így gyorsan összecsomagoltam, majd pihentem egy kicsit a napon és élveztem  annak melegét.

Útközben ismét felvett az első kocsi, kitettek a Pan-Americán és a Quilotoa lagúna felé vettem az irányt busszal. Minden simán ment, hamar odaértem, még sötétedés előtt. A busztól csak néhány percnyire volt a kilátó a krátertóra. Elképesztő látvány tárult elém.

DSC00501.jpg
A Quilotoa lagúna

A terv ismét kempingezés volt. Le is mentem a lagúnához, ahol senkit sem találtam. Mivel az információn az volt, hogy valamiféle hosztel is található a tónál, így számítottam rá, hogy valaki majd vár, de reméltem, hogy a sátrazás ingyenes vagy hogy mégse lesz ott senki.

Három kutya követett egészen fentről. Megvacsoráztam, néztem a rengeteg csillagot és hallgattam a lagúna gyengéd hullámzásának hangját. A tóban megmosakodtam. Teljesen egyedül voltam, csak a hold világított. Viszont  a kutyák marakodtak, így nem volt teljesen nyugtom. Reméltem hamarosan abbahagyják majd és azt is, hogy éjjel senki nem jön ide le…

Már korán reggel az újabb marakodásra és morgásra ébredtem. Volt egy kutya a sátram mellett, ami egyfolytában morgott és hányt. Arra gondoltam, talán veszett, így míg el nem ment onnan, inkább ki se dugtam az orromat a sátramból.

Végül kimásztam és láttam, hogy van egy újabb kutya is, de ő is csak a farkát csóválta. A bolond kutya végül nem volt veszett, nem tudom mi lelte.

DSC00531.jpg
Ilyen helyeken jó emberek nélkül 🙂

Órákig egyedül voltam a tónál. Senki nem jött le, míg én el nem indultam felfelé. Csodálatos volt, ahogy a kisütött a nap és elképesztő színeket produkált…

DSC00548.jpg
Kenu is bérelhető

Az ösvény igen meredek volt felfelé, cipelhettem a hátizsákomat, de ezért az élményért megérte. A kisebb tengerszint feletti magasság miatt mégis könnyebb volt a gyaloglás.

DSC00551
Oda kellett felgyalogolni

Útközben gyönyörű kilátás nyílt a tóra…

DSC00582
A 3 km hosszú lagúna és én 🙂

Találkoztam egy túravezetővel, aki német és amerikai turistákat hozott ide egy napos kirándulásra Quitóból. Beültünk a barátja éttermébe és a kályhánál melegedtünk. Idejét se tudom már, hogy mikor éreztem a tűz (vagy akármilyen fűtés) melegét. Végül felajánlotta, hogy elvisz a városba, ahonnan majd Banosba indul a buszom.

Megálltunk a 2600 méter mély Toachi-kanyonnál …

DSC00594.jpg
Toachi-kanyon

Végül elbúcsúztunk, majd továbbálltam Banosba, Ecuador egyik legismertebb turistahelyére.

Ilyenkor mindig hálás vagyok azoknak az embereknek, akik segítenek utam során! Sok dolog van, amit pénzzel nem lehet megvenni és ezek a legemlékezetesebb élmények számomra…

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s